Sokáig a tradwife-ok, vagyis a „hagyományos feleségek” uralták az internetet. A klasszikus, néha már karikatúraszerű háziasszony eszményét közvetítik: szerintük a nő feladata, hogy a családi boldogságért lemondjon a karrierjéről, feleségként és anyaként éljen, férjének pedig mindenben alárendelje magát.
Van, aki örül ennek az irányzatnak, mások viszont kétkedve fogadják. A kritikusok szerint a legismertebb tradwife-influenszerek maguk sem feltétlenül úgy élnek, ahogyan azt követőiknek ajánlják, ráadásul megkérdőjelezhető értékeket népszerűsítenek. Ezzel szemben jelent meg a radwife fogalma.
## Ki az a radwife?
A radwife az angol radically normal wife, vagyis „radikálisan normális feleség” rövidítése.
A kifejezés valószínűleg az „elég jó anya” fogalmának mintájára született. Ezt Donald Woods Winnicott gyermekorvos és pszichoanalitikus alkotta meg, válaszul az anyákkal szembeni egyre nagyobb elvárásokra. Arra biztatta a nőket, hogy ne hajszolják magukat végkimerülésig a tökéletességért, és ne keseredjenek el, ha nem sikerül hibátlannak lenniük.
Winnicott szerint az elég jó anya jobb a tökéletesnél: hibázik, majd kijavítja a hibáit, különféle megoldásokkal próbálkozik, de közben gondoskodik a gyermekéről, szereti őt, és az érdekeit tartja szem előtt.
A radwife-koncepció ugyancsak a társadalmi nyomásra adott válasz. Nemcsak a tradwife-eszmény híveivel száll szembe, hanem mindenkivel, aki teljesíthetetlen követelményeket támaszt a nőkkel szemben.
A radwife nem tökéletes. Úgy él, ahogyan az erejéből, idejéből és lehetőségeiből telik. Egyik nap hajnali ötkor kel, tornázik, és jégkockával frissíti fel az arcát, másnap csak a harmadik ébresztőre mászik ki az ágyból. Tegnap még a gyerek kedvenc figuráját formázta meg reggelire, és türelmesen támogatta az önálló kanalazást; ma mesét kapcsol be, és gyorsan megeteti a képernyőt bámuló gyereket, mert nincs ereje hosszadalmas mutatványokhoz.
Ismerheti a korszerű pszichológiai és gyermeknevelési irányzatokat, ahogyan a divatot is, mégis az egyensúlyt és a kényelmet választja. Felvehet magas sarkút, de sportcipőben is kirohanhat otthonról. Süthet pitét teljesen az alapoktól, akár úgy is, hogy mozsárban őrli lisztté a gabonát. Kertészkedhet vagy varrhat, de nem azért, mert ezt várják el az „ideális feleségtől”, hanem mert örömét leli benne.
## Miért fontos ez a szemlélet?
Gyakori érv, hogy régen a nőknek több gyermekük és kevesebb háztartási gépük volt, mégis boldogultak, és nem panaszkodtak. Még ha feltételezzük is, hogy valóban elégedettek voltak, a régi és a mai „boldogulás” nem ugyanazt jelenti.

Akár sok, akár kevesebb gyermeket neveltek, az anyákra korábban nem nehezedett akkora nyomás, mint ma. Egy időben elég volt, ha a gyermek nem halt éhen vagy fagyott meg. Később azt várták, hogy járja ki az iskolát, és szerezzen valamilyen végzettséget. Még a 20. század végén is sok kisiskolás ment haza egyedül, nyakában a lakáskulccsal. Evett valamit, megírta a leckét, elvégezte a házimunkát, és elfoglalta magát. A mai szülőktől – mindenekelőtt az anyáktól – ennél jóval többet várnak.
A háztartási gépek ellenére az otthoni munka sem lett egyértelműen könnyebb, mert közben megváltoztak a követelmények. A ruhát már nem kell a folyóhoz vinni és kézzel kicsavarni, de amikor még vízparton mostak, senki sem cserélte kétnaponta a párnahuzatot. Lehet akármilyen okos a felmosó, a tiszta padlóval szembeni elvárás ma sokkal magasabb. Az ételnek pedig már nemcsak laktatónak kell lennie, és nem elég egy egész hétre megfőzött leves: egészséges, kiegyensúlyozott étrendet várnak el.
A külsővel szembeni követelmények is szigorúbbak lettek. A technika, a pszichológia és a feminizmus fejlődésével nem feltétlenül vált egyszerűbbé az élet, inkább más lett. Ha valaki még saját magát is folyamatosan hajszolja, mindent tökéletesen akar csinálni, és semmilyen engedményt nem tesz magának, annak súlyos ára lehet.
Éppen ezért fontos a radwife-szemlélet: egy nőnek elég, ha elég jó – vagyis radikálisan normális.
## Hogyan lehet valakiből radwife?
Már maga a kérdés is félrevezető, mert azt sugallja, hogy valamit meg kell javítani önmagunkon. Pedig lehet, hogy már most sincs semmi baj.
Radwife lehet az, aki a következő „egy nőnek ezt kellene” kezdetű mondatra csak felhorkan, majd a saját belátása szerint cselekszik. Aki ellátja a tőle függő embereket és állatokat, akik még nem képesek önállóan gondoskodni magukról. Ha viszont valaki erre képes lenne, csak a mikrohullámú sütő gombját nem találja a kész étel megmelegítéséhez, az inkább az ő problémája.
Elég, ha a padló annyira tiszta, hogy senki nem ragad hozzá, és a valóban nélkülözhetetlen feladatok elkészülnek.
A gondoskodás nem azonos az önfeláldozással. Nem kell mindent egyedül magunkra venni azért, hogy megfeleljünk a sztereotípiáknak, mások elvárásainak vagy elképzeléseinek – különösen akkor nem, ha a hozzánk közel állók sem várnak ilyesmit. Normális feleségnek és anyának lenni önmagában is sok és nehéz feladat. Nem érdemes még tovább nehezíteni.


