Három fiatal hím afrikai vadkutya kilenc hónap alatt több mint négyezer kilométert tett meg Zambiában, miután elhagyta szülőfalkáját. Végül új területen telepedtek le. A kutatók szerint ez a leghosszabb, afrikai emlősnél valaha dokumentált szétszóródási útvonal.

Az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus) foltos bundája miatt festett farkas néven is ismert. A Szaharától délre fekvő afrikai szavannákon és ritkás erdőkben él. A fajt az élőhelyek zsugorodása, a betegségek és az orvvadászat súlyosan veszélyezteti; állományát mindössze 3000–5500 egyedre becsülik.

A kutyafélék családjába tartozó állatok kiválóan alkalmazkodtak a hosszú távú futáshoz. A háziasított rokonaiknál jóval karcsúbbak és hosszabb lábúak, különleges járásukhoz pedig rendkívüli állóképesség társul.

Az afrikai vadkutyák szoros családi közösségekben élnek és vadásznak. A falkában rendszerint csak egy domináns nőstény és egy domináns hím szaporodik. Az alárendelt állatok maradhatnak, hogy segítsenek rokonaik kölykeinek felnevelésében, miközben arra várnak, hogy később átvegyék a vezető szerepet. Mások inkább útnak indulnak, hogy saját szaporodási lehetőséget keressenek.

A fiatal állatok általában két-három évesen hagyják el a falkát. Egy amerikai és zambiai kutatócsoport az Ecology folyóiratban számolt be az eddig ismert leghosszabb ilyen útról.

2025 júliusában előbb négy, egy alomból származó nőstény távozott, majd két héttel később három hím testvér követte őket. Valamennyien háromévesek voltak, és a zambiai Kafue Nemzeti Park egyik nagy, rendszeresen megfigyelt falkájához tartoztak. A tudósok mindkét csoport egy-egy tagjára rádiós nyakörvet erősítettek.

A több mint 22 ezer négyzetkilométeres Kafue a kutatók szerint valóságos paradicsom az afrikai vadkutyáknak: a sokféle zsákmányállat bőséges táplálékot, a kiterjedt erdőségek pedig biztos menedéket kínálnak.

A nőstények eleinte több héten át a park melletti, vadászterületként használt pufferzónában kóboroltak. A hímek közben kelet felé, Zambia középső része felé indultak. Mindkét csoport eljutott Kabwe, Kitwe és Ndola peremére, de magukat a nagyvárosokat elkerülték.

2025 szeptemberében, már több mint ezer kilométerre szülőhelyüktől, a testvérek egyetlen napra újra találkoztak, majd ismét különváltak. A hímek dél felé fordultak, részben korábbi útvonalukat követve, és igyekeztek távol maradni a forgalmas utaktól.

A nőstények szintén délnek indultak, de októberben feltehetően elpusztultak Kabwe környékén. A jelek szerint az orvvadászok vadfogásra kihelyezett dróthurkaiba kerültek. A kutatók szerint jelenleg ezek a csapdák jelentik a legsúlyosabb veszélyt az afrikai vadkutyákra.

A hímek megkerülték Kabwét, majd kelet felé haladtak tovább. Útközben két nagy víztározóval találkoztak, és mindkettőn sikerült átkelniük. 2026. április 1-jére új területen telepedtek le, a Nagy-hasadékvölgy peremén húzódó magaslat szélén.

Zambián át vezető, kanyargós útjuk összesen 4126 kilométert tett ki. Ez a leghosszabb, afrikai emlősnél valaha feljegyzett szétszóródási útvonal. Összehasonlításképpen: a gnúk a Kenya és Tanzánia közötti éves vándorlásuk során legfeljebb 1800 kilométert tesznek meg.

A rendkívüli utazás azt is megmutatta, hogy Kelet- és Dél-Afrika afrikai vadkutya-populációi a köztük lévő hatalmas távolságok ellenére is kapcsolatban maradhatnak. A kutatók szerint ez reményt ad arra, hogy a faj idővel visszatérhet olyan területekre is, ahonnan teljesen eltűnt.