Néhány éve nagy visszhangot keltett a Marylandi Egyetem kutatóinak vizsgálata, amelyben rákoknak adtak alkoholt. A Journal of Experimental Biology folyóiratban 2017-ben közölt eredmények szerint az ittasság kialakulásának gyorsaságát az állatok társas viselkedése is befolyásolta: az erősen szocializált ízeltlábúak jóval hamarabb dőltek ki, mint visszahúzódó, kevésbé társas társaik.

A kutatók ezt az óriás interneuron eltérő ingerelhetőségével hozták összefüggésbe. Ez a rákok idegrendszerének legnagyobb eleme, és a társas állatokban már kisebb mennyiségű serkentő anyagra is érzékenyen reagál – feltehetően az etanolra is.

Más állatok viszont úgy fogyasztanak nagy mennyiségű alkoholt, hogy annak alig látszik rajtuk a hatása. Ilyen a Szumátra dzsungeleiben élő tollfarkú mókuscickány (Ptilocercus lowii), valamint rokona, a zömök lajhármaki (Nycticebus). Ezek a kisemlősök egész nap rothadásnak indult, erjedő gyümölcsöket esznek. Annyi alkohol kerül így a szervezetükbe, hogy estére véralkoholszintjük hétszerese lehet annak a határértéknek, amely fölött a legtöbb országban tilos vezetni. Ennek ellenére még csak meg sem tántorodnak – derült ki az Addiction Biology folyóiratban 2010-ben ismertetett kutatásból.

A tudósok szerint evolúciós előnyt jelenthet az a mechanizmus, amely lehetővé teszi számukra ekkora alkoholmennyiség feldolgozását részegség nélkül. Így ugyanis az erjedt gyümölcs is ugyanolyan tápláló és hasznos lehet nekik, mint a friss.

A sárgahasú pockok egészen másképp reagálnak. Ezek a kis, zömök rágcsálók a párkapcsolati viselkedést kutató biológusok kedvelt modellállatai: egész életre választanak társat, és nem feledkeznek meg róla. Ez azonban megváltozik, ha a laboratóriumban alkoholt kapnak. Részegen félreteszik a monogámiát, és válogatás nélkül kapcsolatba kerülnek a közelükben lévő egyedekkel – számolt be róla 2008-ban a PNAS.

Az ivásukban a társukhoz is igazodnak. Ha két pocok van egy ketrecben, azonos arányban fogyasztanak alkoholt és vizet. Édes szirup esetében viszont nem követik egymást: attól függetlenül isznak, hogy társuk milyen gyakran fogyaszt belőle.

Az ilyen kísérletek célja természetesen nem az állatok lerészegítése önmagáért. A kutatók elsősorban azt vizsgálják, hogyan hat az alkohol az idegrendszerre, a modellállatok segítségével pedig gyakran az emberi alkoholfogyasztás okait próbálják megérteni.

Robert Dudley, a Berkeley biológiaprofesszora 2014-ben jelentette meg The Drunken Monkey: Why We Drink and Abuse Alcohol című könyvét. A vadon élő majmok megfigyelése alapján azt az elméletet dolgozta ki, hogy az alkohol iránti vonzalom a Homo sapiensnél a táplálék felkutatását segítő mechanizmusként alakulhatott ki. Ahol ugyanis a földet erjedő gyümölcsök borítják, ott jó eséllyel sok friss, érett termés található még a fák ágain is.