Cseh régészek arra jutottak, hogy egy mintegy 6500 éves, monumentális újkőkori építmény bejáratait a Nap és a Hold égi mozgásához igazíthatták. A Stonehenge legkorábbi építési szakaszánál is több mint ezer évvel idősebb lelőhely feltehetően az égitestekhez kapcsolódó szertartások helyszíne volt.

A régészek a Közép-Csehországban, a Nymburki járásban fekvő Hleby község közelében tárták fel az újkőkori építményt. A körülbelül 230 méter átmérőjű, kör alakú területet kerítés és több mint 2,5 méter mély árok övezte. A kerítésen tizenkét, egymástól eltérő távolságra elhelyezett átjáró vezetett keresztül.

A Nyugat-csehországi Egyetem kutatói részletesen megvizsgálták az átjárók elrendezését, és arra jutottak, hogy az nem lehetett véletlenszerű. A kapuk geometriája lehetővé tehette, hogy az őskori közösségek megfigyeljék a napév legfontosabb fordulópontjait, valamint a jóval hosszabb holdciklus meghatározó eseményeit.

Az egyetem közleménye szerint a kerítésen belül két fő megfigyelési pontot azonosítottak. Az egyikből az átjárókon keresztül látni lehetett a Hold legészakibb és legdélibb kelési, illetve nyugvási helyzetét a horizonton. Ezek az úgynevezett nagy holdfordulók a 18,6 éves holdciklushoz kapcsolódnak, amelynek során a Hold bejárja az égen látható helyzeteinek teljes tartományát.

A másik pontból a nyári napforduló napkeltéjét és a téli napforduló napnyugtáját figyelhették meg. Ez a kialakítás Stonehenge-re emlékeztette a kutatókat, mivel a brit emlékmű fő tengelye szintén a Nap nyári és téli napforduló idején elfoglalt helyzetéhez igazodik.

A csehországi építmény azonban jóval korábbi korszakból származik. A bekerített területen talált szerves anyagok kormeghatározása alapján Kr. e. 4500 körül épülhetett. Stonehenge első jelentős földmunkáit ezzel szemben Kr. e. 3100 körül végezték, híres kőépítményei pedig csak több évszázaddal később jelentek meg.

A kutatók szerint a Nap és a Hold helyzete erős jelképes jelentőséggel bírhatott Európa őskori földművelő közösségei számára. A nyári napforduló a kezdetet és a megújulást, a téli pedig az évszakos ciklus lezárulását szimbolizálhatta.

A hlebyi építmény Stonehenge-hez hasonlóan valószínűleg nem pusztán csillagászati megfigyelőhely volt, hanem rituális összejöveteleknek és szertartásoknak is otthont adott. Erre utalnak az egyes átjárók közelében, az árokban talált bikakoponyák és szarvak. A régészek feltételezése szerint ezek egykor a területre vezető monumentális kapukat díszíthették.

A szarvasmarha gazdasági szempontból rendkívül fontos volt az őskori Európa első földművelő közösségeinek életében, a bika pedig jelentős vallási jelképnek számított.

A helyszín története az eredeti építők eltűnésével sem ért véget. Az árokban mintegy 18 ember maradványait találták meg, akiket jóval később, a kora bronzkorban temettek el ott. A vaskorra azonban a hatalmas kör elvesztette korábbi jelentőségét: az árkot fokozatosan feltöltötték, az egykori rituális tájon pedig hétköznapi települést alapítottak.

A régészek jelenleg nemcsak a tárgyi leleteket és az emberi maradványokat vizsgálják, hanem azt is igyekeznek rekonstruálni, mit csináltak az emberek az építményen belül a különböző korszakokban. Ebben a talaj kémiai elemzése segíthet.

Az emberi tevékenység megváltoztathatja a talajban található elemek és vegyületek koncentrációját, így akkor is kémiai nyomokat hagyhat, amikor a látható emlékek már eltűntek. Ezek alapján megállapítható lehet, hol gyűltek össze rendszeresen az emberek, hol dolgoztak fel állatokat vagy készítettek ételt, illetve hol végeztek olyan tevékenységeket, amelyek kevés hagyományos régészeti bizonyítékot hagytak maguk után.