A 21. század elejének merész épületei néha azt az érzést keltik, mintha tervezőik figyelmen kívül hagynák a fizika törvényeit. Az építészek, mérnökök és kivitelezők ugyanakkor egyre inkább együttműködni próbálnak a természettel, ahelyett, hogy legyőznék. Az alábbi tizenöt felhőkarcoló és más különleges építmény jól mutatja a kortárs építészet technikai és formai lehetőségeit.
## Bahrain World Trade Center
**Manáma, Bahrein, 2008**
A világ első olyan felhőkarcolóját, amelynek szerkezetébe szélturbinákat építettek, a brit Atkins nemzetközi vállalat tervezte. A két, vitorlát idéző, 240 méter magas és 50 emeletes tornyot három híd köti össze. Ezekbe egy-egy 29 méter átmérőjű szélturbinát szereltek.
A turbinák a Perzsa-öböl felé néznek, mert rendszerint onnan érkezik a szél. A tornyok formája felgyorsítja a köztük áramló levegőt, így a berendezések nagyobb terheléssel működhetnek. Ennek köszönhetően az épület villamosenergia-szükségletének 15 százalékát maga állítja elő.
## Walt Disney Concert Hall
**Los Angeles, Egyesült Államok, 2003**
Frank Gehry amerikai dekonstruktivista építész – a bilbaói Guggenheim Múzeum tervezője – egy sokvitorlás papírhajóra emlékeztető épületet alkotott. A forma nem véletlen: Gehry maga is kedvelte a vitorlázást.
A külső falak nagy részét rozsdamentes acél borítja. A környék lakói és az autósok azonban panaszkodtak a vakító napfényre, ezért a felületeket különleges csiszolással tették kevésbé tükrözővé. Odabent egy kiváló akusztikájú, 2252 férőhelyes hangversenyterem található. Orgonájának minden irányba szétágazó sípjai formailag az épület külsejére felelnek.
## Agora Theatre
**Lelystad, Hollandia, 2007**
Adriaan Geuze holland építész soklapú kulturális központja kívülről űrhajóra, belülről kaleidoszkópra hasonlít. Külső síkjai aranyszínben játszanak, a különböző színekre festett belső felületek pedig optikai illúziókat keltenek. A tervezők abból indultak ki, hogy a színház a valóságon és a hétköznapokon kívüli tér.
## Museum of Islamic Art
**Doha, Katar, 2008**
Az Iszlám Művészeti Múzeum egy park mesterséges szigetén áll. Tömbjei leginkább egymásra rakott építőkockákból emelt piramisra emlékeztetnek, amelyet boltívek és ablakok tagolnak. A kínai–amerikai Ieoh Ming Pei így értelmezte újra az iszlám építészet hagyományos motívumait.
## Mercury City Tower
**Moszkva, Oroszország, 2013**
A Moszkva-City üzleti negyedben álló torony megdöntötte a londoni The Shard rekordját, és átadásakor Európa legmagasabb épülete volt. Magassága 338,8 méter. Ezt a címet 2024-ben már a szentpétervári, 462 méteres Lahta Center viselte.
A 75 emeletes, teljes panorámaüvegezésű, felfelé lépcsőzetesen keskenyedő felhőkarcolót az amerikai Frank Williams és az orosz Mihail Poszohin közösen tervezte.
## The Shard
**London, Egyesült Királyság, 2012**
A „Szilánk” egy 87 emeletes üvegpiramis, amelynek tetején kilátó működik. Lakások, irodák, szálloda és éttermek kaptak benne helyet. Renzo Piano olasz építész a „függőleges város” gondolatát valósította meg: olyan épületet alkotott, ahol az emberek élhetnek, dolgozhatnak és kikapcsolódhatnak is.
## Seattle Central Library
**Seattle, Egyesült Államok, 2004**
A központi könyvtár kívülről acélhálóba burkolt üvegplatformok látványos halmazának tűnik. Belseje tizenegy emeletnyi többfunkciós tér, amelyet rámpák és mozgólépcsők kapcsolnak össze – hagyományos lépcsők nélkül.
## Beijing National Stadium
**Peking, Kína, 2008**
A köznyelvben Madárfészekként emlegetett nemzeti stadion a 2008-as nyári olimpiai játékokra épült. Betonból készült lelátómedencéjét egymásba fonódó fémgerendák veszik körül, amelyeket 24 oszlop tart. Az átlátszó anyagú tető az eső és a napsütés ellen is védelmet nyújt. A stadion befogadóképessége 91 ezer fő.
## Harpa Concert Hall
**Reykjavík, Izland, 2011**
Az óceánban úszó hatalmas jéghegyet idéző épület acélvázát pikkelyszerű, színezett üvegpanelek borítják. A többnyire zöld, valamint kék, türkiz és bézs elemekben a tervezői szándéknak megfelelően a város, az ég és a kikötő tükröződik. A Harpa emlékműszerűen áll szárazföld és tenger, természet és művészet határán.
## Metropol Parasol
**Sevilla, Spanyolország, 2011**
A világ legnagyobb faépítménye Sevilla óvárosában teríti szét hatalmas „kalapjait”. Jürgen Mayer-Hermann német építész Metropol Parasol, vagyis Metropol napernyő nevű alkotása hat „ernyőből” áll, ám inkább földönkívüli, fantasztikus gombákra emlékeztet.
A tervezőt a sevillai székesegyház boltozatai, valamint a közeli Cristo de Burgos tér fikuszfái is inspirálták. Az építmény alatt régészeti múzeum, piac és étterem található, kanyargó járdáin pedig a tetőre is fel lehet jutni.
## L’Àgora, Ciutat de les Arts i les Ciències
**Valencia, Spanyolország, 2009**
Santiago Calatrava valenciai építész bio-tech, vagyis neoorganikus alkotása egyszerre emlékeztet összezárt, egymásba fonódó ujjú tenyerekre és összecsukott szárnyakra. A parabola formájú épületet már az építkezés kezdetétől sokan bírálták célszerűtlensége miatt, végül mégis sokféle rendezvénynek bizonyult alkalmasnak, a tenisztornáktól a divathétig.
A többfunkciós csarnok Valencia Művészetek és Tudományok Városában áll, egy óriási szemet formázó planetárium és egy tavirózsára emlékeztető oceanárium közelében.
## Aldar Headquarters Building
**Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek, 2010**
Az Aldar építőipari vállalat székházát „érmeépületnek” is nevezik: a 110 méter magas korong olyan, mintha egy pénzérmét az élére állítottak volna. Az építészek a stabilitás, az egység és az észszerűség gondolatát kívánták kifejezni. A tervezésben az aranymetszés elvét követték, és Heinrich Cornelius okkultista pentagrammájából – a körbe rajzolt emberalakból – merítettek ihletet.
## Mercedes-Benz Welt
**Stuttgart, Németország, 2006**
A Mercedes-Benz Múzeum formájának alapja a „lóherelevél”: három egymást átfedő, eltolt középpontú kör. A belső tér sem egyszerűbb. A három kiállítási szint a kettős spirál elve szerint folyik egymásba. A gyűjteményben több száz autót őriznek.
## Galaxy Soho
**Peking, Kína, 2012**
A bevásárló- és szórakoztatóközpont az iraki származású brit építész, Zaha Hadid munkája. Formáját a rizsteraszok látványa ihlette. A négy lekerekített épülettömb rétegszerű emeletei finom átmenetekkel kapcsolódnak egymáshoz, az egész komplexumban egyetlen sarkot sem találni.
## Marina Bay Sands
**Szingapúr, 2010**
Moshe Safdie elmondása szerint a kártyapakli adott ihletet az épülethez. Három felhőkarcolót fogott össze egy közös tetőterasszal, amely egy meghajlított hajóra emlékeztet. A „hajóban” egy 150 méteres medence, étterem és fákkal beültetett park kapott helyet. Esténként lézershow-t rendeznek a tetőn.


